SZEngine

A szakkollégiumi szekciót a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Belső Égésű Motorok Tanszéke az Audi Hungaria motorfejlesztési részlegével közösen hívta életre 2008 év végén. A hallgatói csapat a világon teljesen egyedülállóan egy versenymotort tervez, gyárt, illetve fejleszt, megfelelve a Formula Student versenysorozatban szereplő csapatok számára.

A Formula Student egy különleges és egyedi verseny. A felsőoktatásban tanuló mérnökhallgatók feladata egy együléses versenyautó tervezése és megépítése, mellyel a versenypályán kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A csapatok kereskedelmi forgalomból szerezik be motorjaikat, melyek csak komoly átalakítások után lesznek alkalmasak a versenyzésre. Ezzel szemben a mi csapatunk egy speciális, innovatív, kimondottan a versenysorozat szigorú szabályaihoz optimalizált motort fejleszt. Ezért a SZEngine egyedi módon kapcsolódik a sorozathoz.

Kezdetben a motorok fejlesztésével foglalkoztak, majd a 2016-os évtől kezdve az egyetem másik Formula Student csapatával közösen, az Arrabona Racing Team csapatával vesznek részt a versenysorozatban. 2019-ben közelebb kerültek céljaik megvalósításához, mivel a szezont két csapattal, a Budapesti Műszaki Egyetem újonnan alakult belsőégésű motorra specializálódott csapatával a BME Motorsport csapatával kooperálva teljesítették. A 2020-as évben a pandémiás helyzetre való tekintettel a versenyek elmaradtak és így a motorfékpadunk felújításával valamint egyedi alkatrészek tervezésével foglalkoztak . A 2021-es szezonban egy hazai illetve egy külföldi versenyen indultak el a partner csapatukkal.

A csapatban jelenleg közel 50 aktív tag vállal szerepet, akik között megtalálható járműmérnök, gépészmérnök, villamos mérnök, jogász, közgazdász hallgatók egyaránt.

Részletes információk a honlapunkon találhatóak: szengine.hu