A közúti és vasúti balesetek számának csökkentése, valamint a közlekedésbiztonság átfogó javítása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a Széchenyi István Egyetem és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviselői láttak el kézjegyükkel december 5-én. A partnerség tovább erősíti a győri intézmény térségi szerepét.
Győr, 2024. december 6. - Hancz Gábor, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói a közelmúltban országos sikereket értek el. Ketten a 19. Országos Klarinétversenyen szereztek dobogós helyezéseket és különdíjat, másik két növendék pedig a 15. Varasdy Frigyes Országos Egyetemi Trombitaversenyen érdemelt ki második díjat.
Győr, 2024. december 5. - Kelemen Lilla, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem az idén is aktív szerepet vállalt a régió egyik legjelentősebb sportkonferenciája, a Sport Forum Hungary sikerében. Az intézmény amellett, hogy szakmai előadásokkal színesítette a rendezvény kínálatát, bemutatta egészségtechnológiai fejlesztéseit, mobilitással kapcsolatos kutatásait, illetve képzéseit is. Az egyetem standjánál többek közt autószimulátorral, mini EKG-vel, sőt a drónfocival is megismerkedhettek az érdeklődők.
Győr, 2024. december 5. - Papp Zsolt, SZEhírek
A világszerte ismert Jávorkai fivérek a Széchenyi István Egyetem zeneművész-hallgatóival közösen indulnak adventi japán turnéra, első koncertjüket december 7-én adják a Yokohama Minato Mirai Hall-ban többezres közönség előtt. A hegedű- és csellóművész testvérpár, illetve a tehetséges növendékekből álló Egyetemi Vonószenekar 20 alkalommal lép majd fel a szigetországban, ahol a császári családnak is muzsikálhatnak.
Győr, 2024. december 4. - Kelemen Lilla, SZEhírek
SZEHírek
- Új angol nyelvű képzések indulnak szeptembertől a Széchenyi István Egyetemen
- Okoskert segíti a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának fejlődését
- SZEzonnyitó: az autó-motor sport és a járműipari technológiák élvonalában a Széchenyi István Egyetem
- Hatékony és népszerű a projektszemléletű gyakorlati program a Széchenyi István Egyetemen
- A vízügyi szervezetek és a Széchenyi-egyetem kutatócsoportja értékelték a tavalyi árvízi védekezést